fotó: ENV
GYÖNGYCICA - Bead-cat - Perlenkatze
ENV - gyöngyékszer - bead jewelry - Glasperlenschmuck

2009. augusztus 31., hétfő

Gyöngyfűzés (VII)







Karkötő a csuklót vagy az alsókart körülvevő ékszer. Vannak lazább, füzérszerű és rögzített, merev alakjai, az utóbbiak a karperecek. A karkötő készülhet természetes és ipari előállítású anyagokból is, házi, specialista és ötvöskészítményként (ékszer). A bronzkor óta férfiak és nők is hordtak karkötőt, az ókor óta párosan, mindkét karon egyet. A barokk kortól már csak nők viselték és a 18. sz. óta csak egyik karon. A magyaroknál viselete nem jelentős. A 16–18. sz.-ban Mo. keleti részén a gazdagparasztságnál minden formája előfordult. A 19–20. sz.-i viseletekben inkább csak amulett-szerepben található: mindkét nembeli csecsemők, kisgyermekek csuklójára piros vagy más színű szalagot, gyöngysort kötnek szemmelverés ellen (ahogyan pl. az európai reneszánszban korallt alkalmaztak). Felnőtt parasztlányok csak szórványosan viselnek karkötőt, pl. a D-Duna mentén előfordult a 20. sz. elején pénzérmékből összefűzött karcsat.
/mek.niif.hu/

2009. augusztus 28., péntek

Gyöngyfűzés (VI)






Ékszer: 1. a legszorosabb értelemben: anyaga és megmunkálása folytán értékes vagy legalábbis tetszetős, többnyire kisméretű dísztárgy, melyet az ember a testén visel. A magyar népi ékszerek fajtái, aszerint, hogy a test melyik részére erősítik: fülbevaló, gyűrű, karkötő, nyakék. Az ékszer ragyogásával, művészi hatásával kiemeli valamelyik testrészt, ünnepélyesebbé teszi viselője megjelenését, jelzi vagyoni helyzetét, társadalmi rangját és gyakran amulett- vagy gyógyító szerepet is tulajdonítanak neki. Mindezekkel a funkciókkal hangsúlyozottabban rendelkezik, mint a ruházat. – Az ékszer az őskor óta minden népnél elterjedt. Szinte megelőzte, később pedig kiegészítette a ruházatot. Férfiak is, nők is folyamatosan viselnek ékszert napjainkig, változó intenzitással. A magyar nép 19–20. sz.-i ékszerei általában polgárosultabbak, mint a viselet, viszonylag kevés a régies, nem ipari előállítású ékszere. Csak gyermekek és néha pásztorok készítenek ékszert természetes anyagokból: növényi szár, termés, csiga, lószőr, szaru stb. Kész ipari elemekből helyi ízlés szerint házilag előállított ékszer több is van (pl. gyöngysor). A házi készítésű ékszereket inkább a régiesebb kultúrájú szláv, román, cigány nemzetiségek és főként délszláv szomszédaink kedvelik. Specialista pásztor és cigány rézművesek termékei viszont elterjedtek a magyarságnál az Alföldön és Erdélyben. Legjellegzetesebb az ötvösművű ékszer: a 19. sz.-ban és a 20. sz. elején ezüstből, később aranyból készült a parasztságnak is. Dísze gyöngy, opál, türkiz, de inkább utánzataik; piros, kék, ritkábban zöld üveg- vagy porcelánkövek, továbbá színes zománcok. A korall szerepe a környező népekéhez képest csekély. Egyes ötvösközpontok vásárkörzetében (pl. a Duna mentén) helyi stílusjegyek figyelhetők meg, és fellelhető a régi híres magyar ötvösmű-, ékszerkultúra és pompaszeretet emléke. De a magyarság általában kevésbé ékszerkedvelő, mint pl. a délszlávok. – 2. tágabb értelemben vett ékszerek: az öltözetdíszek. – 3. a legtágabb értelemben ékszernek számít minden díszes, elsősorban ötvösművű kisebb-nagyobb személyes használati tárgy, amelyet az ember ruháján vagy kezében visel; pl. különféle csüngők, keretek kis képpel, dobozkák amulettel, óra lánccal, stb. Ezek a magyar népviseletekben nem jelentősek, nem mutatnak különösebb helyi jellemvonásokat.
/mek.niif.hu/

2009. augusztus 23., vasárnap

Gyöngyfűzés (V)






Gyöngy 1. igazgyöngy vagy utánzata (a magyar gyöngy név ótörök eredetű). – 2. természetes ásványi, növényi, állati vagy ipari termékből (elsősorban üvegből, porcelánból) előállított, 0,1–1,5 cm átmérőjű gömbölyű vagy sokszög lapú, néha tojásdad, hengeres alak, középtengelyében átfúrva. Mindenféle színben készül. – 3. gyöngysor. – 4. gyöngygallér (ritkább).
/mek.niif.hu/

2009. augusztus 21., péntek

Gyöngyfűzés (IV)






A kaláris, kláris - gyöngysor: 1. általánosabb értelemben: egymás mellé helyezett, erősített, fonalra felfűzött gyöngyszemek füzére. – 2. a Dunántúlon, a Duna mentén, Erdélyben gyöngy, az Alföldön és a hozzá csatlakozó felföldi területeken kaláris gyöngysor, galáris – a korallból –, az É-Tiszántúlon gránát nyakék egy vagy több sor felfűzött gyöngyből. A 19–20. sz.-ban a magyar felnőtt parasztlányok és menyecskék táncos, de templomi ruhájához is országszerte szinte kötelezően hozzá tartozott. A legjelentősebb népi ékszer. Sok helyen kislánykortól öregkorig kinek-kinek megvolt az őt megillető minőségű és mennyiségű gyöngysora. Szórványosan hétköznap is viselték, az ékszer kedvelése vagy a betegségektől megóvó erejébe vetett hit miatt. Természetes anyagokból inkább csak a gyermekek készítik. A nemes gyöngysor anyagokat (igazgyöngy, piros korall, sötétvörös gránát) többnyire utánzatokban találjuk a népnél. A dunántúli gyertyaöntő kisiparosok üreges, vékony falú, kb. 1 cm átmérőjű gömbölyű viaszgyöngyöket készítettek matt fehér és piros színekben. Országszerte legelterjedtebb a gyári üveggyöngy. Ennek 19. sz.-i fajtája az üreges, vékony falú cseh fújt üveggyöngy. Legtöbbször gömbölyű, többféle méretben és színben. Jellegzetes az ezüst színű. Kisebb méretűeket viseltek pl. a palócok, nagyméretűeket pl. a sokácok. A 20. sz.-i öntött, tömör üveggyöngyöket és porcelángyöngyöket a legváltozatosabb formában és színben hordták. Méretük többnyire 0,5 cm alatt van. Részben színtelenek vagy színesen áttetszők, részben színezett átlátszatlanok. A gyöngyszemeket vásárban, búcsúban súlyra mérve vették, és a gyöngysorokat házilag, helyi ízlés és divat szerint készítették. Egy-egy gyöngysort egynemű szemekből magyarok közt szokás fűzni, tarkán inkább csak a nemzetiségek fűzték a gyöngyöt. Míg a korabeli városi viseletben jobbára csak 1, néha 2 gyöngysort viseltek, addig a magyar és más európai parasztviseletekben egyszerre többet, akár a barokk korban az urak. Parasztfiatalok közt legkedveltebb a piros gyöngysor, főleg a Dunától K-re. A polgárosultabb Dunántúlon a 19. sz.-ban elég általánosak a fehéres, ezüstös gyöngysorok. Később másutt is a fehér Mária-lány- és menyasszonyi ruhához illő fehér gyöngysorok lettek általánosak (mezőkövesdi matyó népviselet). A gyászoló és az idősebb palócok kék vagy zöld gyöngysorokat viseltek. Szórványosan, a színesebb népviseletekben két-, néha háromféle színű gyöngysort is felvettek egyszerre. A 19. sz.-ban országosan legalább 7–8, majd a 20. sz.-ban legfeljebb 5–6 sort hordtak. Színes, dús sokszoknyás viseletekhez (pl. palócok) az átlagosnál többet, 20–30 sort is felvettek. Az egyszerre viselt gyöngysorok végét gyakran összedolgozzák 1–1 rongypántra, párnácskára és az arra varrt kapoccsal vagy hosszan lelógó, színes, virágos pántlikával erősítik meg hátul a nyakon. Az alsó gyöngysor közepén lehet csüngő: művirág, fémdísz vagy pénzdarabok (lázsiás). Hagyományosan szorosan a nyakhoz simulnak az azonos hosszúságú gyöngysorok. Ha nagyon széles a nyakék, az alsó sorok fokozatosan egyre hosszabbak, és tömött félkörben leomlanak a mellre. A 20. sz.-ban sok helyen újabb divat, hogy az összes lelóg a mellre, és nagyobb közöket hagynak köztük.
/mek.niif.hu/

2009. augusztus 20., csütörtök

2009. augusztus 18., kedd

Gyöngyfűzés (III)






Nyaklánc: 1. kerek vagy ovális fém (ritkábban más anyagú), gyűrű alakú tagokból egymásba kapcsolt nyakék; esetleg közbeiktatott tömörebb díszes elemekkel. Többnyire csüngők is kerülnek rá: pogány vagy keresztény amulettek, jelképek, medaillonok, pénzdarabok. A nyaklánc kedvelt az európai bronzkor óta. Magyar parasztgyermekek a 20. sz.-ban is készítik a pitypang-gyermekláncfű üreges szárából, sokác felnőttek lószőrből. Csak kevés helyen találunk parasztosan szorosan nyakon viselt ötvösművű ezüstláncot. Jellegzetes Győr és Komárom környékén, több sor lemezkéből összekapcsolva. Ugyanilyent a szomszédos osztrák területeken is hordtak. Ezen az egész vidéken a jódszegény ivóvíz miatt erősen elterjedt a golyva. A vastag nyak paraszti szépségideál lett, amit még hangsúlyoznak is ezzel a nyakékkel (Kropfkette). Hasonló tagokból felépített nyakláncokat É-Európában nagyobb területen viselnek. Magyarország legtöbb táján a gyöngysorok mellett, majd helyett az I. világháború után terjedt el a nyaklánc, mint polgáriasabb, gyári ékszerfajta: a gazdagok aranyból, a szegények dubléból, hosszú füzérben a mellre leengedve viselték. A nők csüngőként legtöbbször kis keretben virágok vagy hozzátartozóik képét (medál) viselték rajta. – 2. Köznapi szóhasználatban gyakran gyöngysort jelent.
/mek.niif.hu/

2009. augusztus 17., hétfő

Gyöngyfűzés (II)






Nyakék a nyakat körülövező ékszerfajták összefoglaló neve. Alapvető formái, amelyek a 19–20. sz.-i parasztviseletekben előfordulnak és legalábbis ünnepen szoros tartozékai a női öltözékeknek: 1. hátul megköthető pántlikák (nyakszorító), csakis szorosan a nyakon viselhetők; 2. felfűzött gyöngyszemek (gyöngysor); 3. fém (vagy egyéb) láncok (nyaklánc). A 2. és 3. régiesebb felerősítése hátul madzaggal történik, majd a 20. sz.-ban elterjedt a különféle kapcsok használata. Mindkét formánál előfordult a zárt kör alak is, amit a fejen át csak ráhúznak a nyakra, esetleg többsorosra összehajtogatva. Mindezeket viselhetik szorosan a nyakban vagy a mellre leeresztve is. Amennyiben pénzdarab szerepel csüngőként valamilyen nyakéken, lázsiás a neve. Sajátos nyakékfajta a gyöngygallér, amely textil ötvözetelemet látszik utánozni. (Szokásos egyidejűleg két, ritkán három különböző nyakékfajtát is felölteni.) A nyakék a kőkor óta változatos megoldásokban napjainkig kedvelt világszerte. A magyarságnál is megvoltak merev karika alakú formái a honfoglaláskori és Árpád-kori torquesekben. Később csak laza, rögzítetlen fajtáit viselték. Szorosan a nyakra simuló nyakszorító pántlikák és lazábban a mellre is leomló, elsősorban ötvösművű vagy gyöngyös nyakbavetők, nyakravalók kedveltek az úri viseletben a 16–18. sz.-ban, férfiaknál is és nőknél is.
/mek.niif.hu/

2009. augusztus 16., vasárnap

Gyöngyfűzés (I)







A gyöngygallér egy női ünnepi nyakék. Vékony fonalra fűzött, különböző színű, apró üveggyöngyből varrt laza hálófonat, mely 3–10 cm széles fodorban omlik a nyak köré. Korábban zárt gyűrű alakot képezett, alkalmanként húzták össze, és kötötték meg hátul egy madzaggal. Később a két vége nem zárult össze, a felső szélét textilpántba foglalták, kapoccsal csukták. A 19. sz. második felében és a 20. sz. elején néhány helyen viselték. Legszélesebb és legjellegzetesebb a Tolna m.-i Sárközben. Varróasszonyok, specialisták készítik. Bő ujjú ingvállhoz való. Keskenyebb fajtáját viselték Mezőkövesden, a legkeskenyebbet a moldvai csángók. Többé-kevésbé hasonló gyöngygallért viseltek még a r. k. szorb vidéken (NDK), Szlavóniában, Horvátországban, sokác és bunyevác helységekben.
/mek.niif.hu/

2009. augusztus 10., hétfő

Folytatás







Hosszú kihagyás után ismét jelentkezem, bár jó volt egy kicsit távol lenni a világ zajától... :)
Most itt van néhány érdekesség: körbefoglalva az achát, üveg vagy kő mindig jól mutat.